Magyarul Srpski

Ismerje meg a Pavafo Egyesületet

A Pavafo Egyesület, vagyis a Palicsi Vállalkozók Fóruma valójában a Palicson és a környező településeken tevékenykedő vállalkozókat kívánja tömöríteni egy közös érdekvédelmi szervezetbe, ezáltal kielégítve az üzleti társulás fogalmát. A PAVAFO megalapításakor a következő gondolat vezérelt bennünket: míg az egyének, önállóan tevékenykedve jelentős tásadalmi előrelépést érhetnek el, addig együttes erővel ugyanezt sokkal gyorsabban és hatékonyabban meg tudják valósítani.

A Pavafo Egyesület hivatalosan 2009. december 7-én alakult meg, de már 2009 februárja óta tevékenykedik. A kezdeményező bizottság ekkor fogadta el az Egyesület alapszabályát és megválasztotta a vezetőséget.

Röviden összefoglalva a Fórum célja összegyűjteni mindazokat a környékbeli vállalkozókat és vállalkozni szándékozó személyeket, akik a gazdaság útvesztőjében maguk próbálnak helyt állni. Magunk is tapasztaljuk, hogy mindennapi munkánk során mennyi akadályba ütközünk, folyton újabb kérdések fogalmazódnak meg bennünk, alapvető információkra lenne szükségünk, amelyekhez azonban csak nehezen vagy egyáltalán nem tudunk hozzájutni. Pedig a mai világban az információ, a tájékozottság legalább akkora fontosságú a gazdasági színtéren való helytálláshoz, mint a többi erőforrás.

Az alapszabály értelmében a Pavafo egy nem-profitorientált civil szervezet, melynek alapvető célkitűzése a térség gazdasági és társadalmi potenciáljának javítása. A Pavafo Egyesület működése során a következő települések magyar vállalkozóit illetve leendő vállalkozóit kívánja megszólítani: Palics, Hajdújárás, Ludas, Királyhalom, Kispiac és Nagyradonovác. Emellett szívesen látunk minden érdeklődőt Szabadka Város többi településéről is.

Eddigi projektjeink: